TÖRTÉNET

1998 óta

A kezdetek

A Földvári Nyári Esték szabadtéri színházi, táncszínházi, koncert sorozat több mint 25 éves. Az első helyszíne a Magyar László Gimnázium, a volt Ferences-rendi kolostor belső, zárt udvara volt. Ez kiváló előadóhelynek bizonyult, de idővel kinőttük, ezért átköltöztünk a művelődési ház udvarára.

Ez ugyen hangulatos volt az óriásira nőtt gesztenyefákkal, de technikailag nem volt alkalmas színházi előadások megtartására. A színészeknek az iroda ablakán kellett bemászniuk a színpadra – és ez csak az egyik probléma volt.

A Dunaföldvári Vár felújítása után kapóra jött a szabadtéri színpad, mely gyönyörű környezetével, ideálisnak tűnt mind a színházak, mind a nézők számára. 2008-ban tartottuk ott az első előadásokat. Azóta pedig már a nézőteret is bővíteni kellett…

ÍGY ÁLLUNK MA…

A Földvári Nyári Esték kiemelkedő kulturális rendezvénysorozat a város nyári programkínálatában, melyhez hasonló komplexitású, minden közönségréteget megszólító rendezvény nincs a környéken. A rendezvény célja, hogy a város ideális földrajzi elhelyezkedését, és a Dunaföldvári Vár egyedülálló lehetőségeit kihasználva, minél teljesebb és maradandó élményt nyújtson a város lakóinak és az idelátogató vendégeknek a képzőművészet, a színház és a táncművészet vagy különböző zenei stílusok segítségével.

Rendezvénysorozatunk a kulturális és művészeti értékek széles skáláját kínálja, hiszen többféle zenei stílus, színház, tánc, képzőművészet és népművészet is megtalálható a programkínálatban. Az egyes művészeti ágakon belül a műsorválasztásnál a hagyományos formák mellett törekszünk az új, innovatív produkciók bemutatására is.

Szeretnénk a város megszokott kulturális helyszíneit újakkal felváltani, illetve izgalmas új helyszíneket bevonni. A Dunaföldvári Vár udvara kiválóan alkalmas arra, hogy a legkülönfélébb kulturális programok színtere legyen, vagyis a hagyományos használatát – múzeum, kiállítás látogatás – új elemekkel bővítsük.

Ezt segíti elő a Vár Étterem is, mely különböző akciókkal csatlakozik programjainkhoz. A műsorválasztással igyekszünk óvatosan egyensúlyozni azon a mezsgyén, amely egy kisváros és környékének közönsége számára még befogadható, de távol tartja magát a mindenhonnan áradó tömegkultúrától.

A programban általában kínálunk prózai és zenés vígjátékot, operettet, különleges koncertet, táncszínházat. Megfordult már nálunk többek között a Beregszászi Nemzeti Színház, a Pannon Várszínház, az Orlai Produkció, a Turay Ida színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a Honvéd Táncszínház, a Magyar Zenés Színház, a Csík zenekar, a Muzsikás együttes, Herczku Ági, a Budapest Jazz Orchestra